Hálózattudomány

A hálózattudomány talán a legelképesztőbb tudományterület, ami létezik. Abból indul ki, hogy szinte minden rendszer (Internet, közösségi háló, szótárak, sejthálózat, közlekedés, emberek közötti szexuális háló, linux csomagok függőségi gráfja, java könyvtárak modulszerkezete) képzelhető egy hálózatnak, gráfnak és pusztán a gráf ismerete alapján sok mindent megállapíthatunk ezen rendszerek viselkedéséről. Csak hab a tortán, hogy a különféle rendszerekből származtatott hálózatok topológiája teljesen hasonló. Ez azt jelenti, hogy pl. az Internet struktúrájából nyert következtetések alkalmazhatók más hálózatokban, pl. biológiai hálózatokban vagy gyógyszerkutatásban és viszont, a Facebook viselkedésének tanulmányozása inspirálhat valós számítógéphálózati megoldásokat.

Szakmai műhelyünk kb. 6 éve dolgozik ezen a területen, legjelentősebb eredményünk egy Nature-ben megjelent cikk volt 2015-ben. Ebben a cikkben a bostoni Northeastern egyetemen dolgozó kollégánkkal kimutattuk, hogy a hálózatoknak létezik egy ún. navigációs váza, ami a hálózatokban való tájékozódást segíti. A váz létezését igazoltuk az internet, metabolikus hálózat, szóhálózat, légiközlekedési hálózat, úthálózat illetve az emberi agy esetében. A cikk egy kisebb média hype-ot indított el a Phys.org, International Business Times, Scicasts, Science Newsline, Medical News Today, Science Daily, EurekAlert! és Health.com portálokon illetve többszáz Twitter/Facebook/Google+ posztban megjelent. A cikk eredményeivel meghívott előadóként rendszeresen részt veszünk a Kutatók Éjszakáján is.

Műhelyünk légkörét a teljes szellemi szabadság jellemzi. A hozzánk csatlakozott hallgatók gyorsan megtanulják, hogy ezen a területen bármilyen valós életből származó megfigyelés, tapasztalat alkalmazható lehet így nagyon hamar saját ötletekkel is szoktak jelentkezni. Az ötleteket aztán közösen megbeszéljük és együtt döntünk arról, hogy mi legyen a következő lépés.

Vezető konzulens:

Gulyás András (gulyas@tmit.bme.hu)

Miért ezt a műhelyt válaszd?:

Csapatunk tagjait elsősorban a kíváncsiság, a valóságban megfigyelhető jelenségek magyarázata, a felmerülő kérdéseken és az ezekre adandó válaszokon való töprengés lehetősége motiválja. Ez egy embertípus. Ha te ilyen vagy jól fogod magad érezni köztünk. A témák sokszínűsége már összesodort minket hasonló felépítésű fizikusokkal, biológusokkal, agykutatókkal és pszichológusokkal is. Mindamellett, hogy a műhelyünkben művelt témák alapvetően kutatási kérdések, az esetek többségében valamilyen közvetlen hasznuk is van. Pl. a valós hálózatok topológiájának feltérképezése mentette meg a Gnutellát az első összeomlástól, adta meg az első értelmes vírusterjedési mintázatokat, turbózta fel a webkereső motorokat és ajánlórendszereket.

Feladatok a műhelyben:

Nagy hálózatok topológiájának elemzése, vizualizációja, útvonalak természetének vizsgálata valós hálózatokban, agyhálózatok tulajdonságainak vizsgálata, közösségi, közlekedési és biológiai hálózatok tulajdonságainak vizsgálata, navigációs problémák, beágyazások.